Végre egy olyan férfi arckrém, ami jól muzsikál érett bőrön is

Nem vagyok már olyan fiatal, bár aki ismer, nem mondaná meg a pontos koromat. Mindig is hittem az egészséges életmód fontosságában, valamint azt gondolom, a zene iránti szenvedélyem is segített a testi-lelki rugalmasság megőrzésében. Tisztán emlékszem az érzésre, amikor életemben először vettem hegedűt a kezembe. Azonnal elvarázsolt, és onnan már nem volt menekvés, noha nem is akartam. Olyan elemi erővel húzott magával a zene egész életemben, hogy azt szoktam mondani, szerencsés vagyok, mert nem érzem munkának, amiből a mindennapi kenyeremet keresem.

Abban is szerencsés voltam, hogy megtaláltam azt a nőt, aki amellett, hogy egy csodálatos, érzékeny művész, osztozik velem ebben a szenvedélyben. Nála jobb társat nem is kívánhatnék! Ő zongoraművész és pedagógus, én pedig manapság leginkább karmesteri feladataimra koncentrálok.

Még egy dolog, amiért mázlista vagyok: nagyon jól gondomat viseli, már amiben egy magamfajta férfinak kell. Sokszor olyan dolgokra is figyel, amire én nem. A részletek embere. Mivel nagyon tapintatos asszony, azt sem mondta soha, hogy ráncosodom, emellett nem tette szóvá, hogy jól láthatóan elkezdtem rájárni a kencéire. Egy nap egy kis doboz várt az íróasztalomon, ami egy tubust rejtett: az InstanTense Plus szérumot, amit már egy ideje el-elcsentem tőle. Őszintén mondom, egy csoda ez a krém. Nem tudom, mit tudnak ezek az aktív hatóanyagok, amik benne vannak – bár a honlapon szerepel, hogy például hialuronsav és különböző növényi kivonatok alkotják a formula egy részét -, de az biztos, hogy varázslatos, amit az idősödő arcbőrrel, és főként a szemkörnyékkel művelnek.

Azóta már kitapasztaltam, hogy egy flakonnyi szérum nagyon hosszú ideig elegendőnek bizonyul, ugyanis minimális a mennyiség, amit fel kell vinni egyszerre a kezelendő bőrfelületre (körülbelül 1-2 rizsszem nagyságú adag). Fontos a bőrbe juttatás módja is: természetesen alaposan megtisztított bőrre kerül a szérum, nem kenegető, hanem határozott, de nem túl durva, ütögető mozdulatokkal. Valóban nem érdemes túlzásba esni a mennyiséggel, mert egyrészt az pazarlás, másrészt a felgyülemlett kence egy fehér réteget képezhet a bőrön – ilyenkor le kell törölni az adott felületet és újra felvinni a megfelelő adagnyi szérumot. Ha jól dolgoztunk, akkor a körülbelül 10 másodpercnyi beszívódás után néhány pillanattal már láthatjuk is, ahogy a szérum kisimítja a bőrünket, egységesebbé teszi a bőrfelszínt, csökkenti a szem alatti puffadást és karikákat, valamint a tág pórusokat is összehúzza.

A csodaszer a hosszú távú hatását tartós használat mellett fejti ki, azonban a gyors eredmények valóban másodpercek alatt érhetők el, és bőrtípustól függően akár 6-10 órán át teszik simábbá a bőrt. Érdemes megtekinteni a honlapot, ugyanis szerintem a női és férfi arckrémek esetén ritka az olyan ajánlat, hogy 30 napos pénzvisszafizetési garanciát vállal a gyártó! De számos tanács és érdekes cikk is található a honlapon.

Állítom, hogy ez a férfi arckrémek (és persze a női arckrémek) új dimenziója. Az én bőröm nagyon szereti, de ha női olvasóm akad, neki mindenképpen érdemes arra figyelnie, hogy ne használja együtt az InstanTense Plus szérumot olajtartalmú sminkekkel, kozmetikumokkal.

Bőrtípustól és érzékeny bőrtől függetlenül alkalmazható az InstanTense Plus bőrfeszesítője, ami számos patikában is megvásárolható, azonban most a weboldalról ingyenes házhoz szállítással rendelhető meg, a terméket pedig egy napon belül, villámgyorsan kézbesítik is. Szerintem érdemes vele tenni egy próbát!