A pénzem nem tartom tovább a szekrény alatt, inkább befektetem

Idén lesz tíz éve, hogy a helyi zenekar tagja vagyok. Gyerekként kezdtem klarinéton játszani, a lelkesedésem pedig azóta kitart, kicsit sem érzem, hogy meguntam volna. Élesen emlékszem, hogy az iskolám zenetanára szólt róla, hogy a faluban létrehoznak egy fúvósbandát, ahova mindenkit szeretettel várnak. A hangszerek mindenki számára biztosítva voltak, csak menni kellett, figyelni és tanulni. A korcsoportomnak a nagy része fellelkesült a hír hallattán, a következő héten együtt jelentünk meg az első képzésen. Igazából egyáltalán nem értettünk a hangszerekhez, csak tetszés alapján választottunk. Így került az én kezembe is az első klarinét, amit egyből megszerettem.

Idővel sokaknak elmúlt a kezdeti lelkesedése és megunták az órákat. Nekem ez sosem fordult meg a fejemben. A zenélés mellett nagy ereje volt már akkor is a jó társaságnak. Ma sincs ez másképp. A második családomként tekintek a bandára, akikkel a próbákon és fellépéseken kívül is sokszor összejövünk. Úgy gondolom, hogy mindenben számíthatunk egymásra.

Az utóbbi időben sokat gondolkodtam rajta, hogy milyen módon kellene befektetnem a pénzem. Nem preferálom a bankjegyek szekrény alá rejtését, szerintem sokkal okosabb befektetni valahová. Sokat töprengtem rajta, mígnem eszembe jutott, hogy át kellene térnem egy modern energiatermelési formára. Ezáltal pedig a havonta érkező számlák egy részétől búcsút vehetnék.

A zenekar dobosa, Máté nagy természetbarát, környezetvédő, miegymás. Tőle érdeklődtem a napelem rendszerről, mivel azt gondoltam, hogy ő ebben a témakörben is otthon lehet. A fickó egyből valami 50 kw napelem rendszer ár féleségeket kezdett motyogni, amiből semmit nem értettem. Végül abban maradtunk, egy küld egy linket, ahonnan informálódhatok a részletekről.

Máté a napelemrendszer.info oldalt küldte nekem, ahol az 50 kw napelem rendszer árról igazából semmit nem találtam. A felszerelhető napelem rendszerek 5-6 kW-os teljesítménnyel bírnak, az árak pedig csak az árajánlatkérő űrlap kitöltése után derülnek ki. Gondolom, erre azért van szükség, mivel minden esetben más, személyre szabott árakat határoznak meg, hiszen az űrlapban az éves áramfogyasztást is meg kell adni. Máté tehát valamit nagyon összekutyult, de végül is a weboldal hasznosnak bizonyult.

Az internetes oldalon sikerült választ kapnom a kérdéseimre. Bebizonyosodott, hogy a napelem rendszer valóban jó befektetés, hiszen megközelítőleg tíz éven belül visszahozza az árát. Ez hosszú idő, azonban a ma felszerelt napelemek akár unokáinknak is termelhetik még az energiát, tehát ez egy hosszútávú befektetés. Az oldalon három személy történetén keresztül mutatták be a napelem rendszerek felszerelésének menetét, nehézségeit, valamint a hasznosulásukat. Ezek a sztorik is megerősítettek az elhatározásomban: napelem rendszerbe fogom fektetni a pénzem.